Cosmic Mami

CosmicMami – Kismamák – 9 hónap történései

A Cosmic Mami azzal a céllal alakult, hogy Kismamáknak segítsen felkészülni a babavárásra, szülésre, babagondozásra és az Anyává válásban.

Blogunkon Kismamák pocakos 9 hónapjait és a szülésüket követhetitek figyelemmel. 

Fogadjátok szeretettel Brigi Kismamává válásának történetét!

Éves nőgyógyászati szűrés –haj’ de szeretem…

Na de ez nem szeretés kérdése, menni kell és kész. Végre kaptam időpontot. Valami lehet velem, mert duplán örülhettem a nehéz napoknak.  Nőnek lenni jó!

Rávettem a Férjemet, hogy kísérjen el a szerdán esedékes vizsgálatra, mert már úgyis egy fél év múlva szeretnénk belevágni a baba-projektbe, aztán ezt kihasználva, akkor beszéljük meg együtt a dokival, hogy akkor őt szeretnénk szülésznek felkérni.

Elhatároztuk, hogy elvisszük a trombózissal kapcsolatos leleteimet, aztán ha rámondja az Áment a Doktor Úr is, akkor már csak rajtunk múlik, mikor vágunk bele. 🙂

Szerettem volna, ha Adrián is hallja, hogy mi a nőgyógyász véleménye, mire kell felkészülnünk. Már a hematológust is kikérdeztük pár hónapja és szerinte vágjunk bele minél hamarabb. 🙂

Kedd…

Ez a hét szokásosnál is lehetetlenebbül indult.

Csörög az óra, 6:30… nem tudok kikelni az ágyból. Fáj a hasam hetek óta, de ma még jobban. Mintha arra se lenne erőm, hogy szóljak a főnökömnek, hogy ma kicsit később érek be, mert nem sikerült még összekaparni magam. Gyomorrontás lenne, vagy valami vírus?… 🙁

A férjem rám parancsol, hogy szedjem össze magam, így nem sokkal később, bár minden porcikám ellenzi, de felöltözöm és elindulok dolgozni.

Csak kenyér és víz megy belém. Remek… ilyen közérzettel, hasgörccsel még élvezetesebb lesz a szerdai nőgyógyászati szűrés. Már alig várom.

 

Szerda és a MEGLEPETÉS… (április 19.)

Nem is izgultam annyira este a nőgyógyásznál. Biztos sokat segített, egyrészt, hogy olyan gyenge voltam a rosszullét miatt, hogy nem volt erőm izgulni… másrészt szerettem volna túllenni rajta. Amég várakoztunk, sok szépséges pocakos kismama fordult meg a rendelőben… Ilyenkor mindig kicsit irigykedve nézem őket, hogy de jó lenne, ha már nekem is növögetne, benne a mi kis pocaklakónkkal! 🙂

Elhatároztam, hogy levetetem a szükséges mintát a HPV elleni védőoltáshoz, ha már úgyis „ott van” és vizsgál az orvos.

A leletek:  Szerencsére a Doktor Úr szerint semmi akadálya, hogy próbálkozzunk a babával, a leleteim szerint meggyógyultam. Arra persze már felkészített a hematológus is, hogy a terhesség alatt végig, minden nap kell szúrni magam injekcióval – mert a vérhígításnak még nagyobb szerepe van a terhesség alatt, hiszen nő a trombózis kialakulásának az esélye. De amúgy a nőgyógyászom azt mondta, hogy: “Nem kell semmiféle vizsgálatra mennie, mert maga teljesen egészséges, csak annyi a dolga, hogy készüljön fel az anyaságra.” 🙂

Beszélgettünk jó negyed órát a dokival, miután kicsit felkészültem lelkiekben a vizsgálatra.  Megnyugtat a stílusa, a hozzáállása, hogy nem akarja lezavarni a vizsgálatot, mindig azt érzem, hogy annyi időt szán rám, amennyit kell.

Rákszűrés és HPV-panel levétel:

Nos, ha a rákszűrés kellemetlen, akkor ez a HPV-s panel levétel nagyon fájt. Nem tűröm jól ezeket sajnos. Mondanom se kell, hogy megint majdnem elájultam a vizsgálat alatt, annyira lement a vérnyomásom – tök szégyellem ilyenkor magam… De a doki rendes volt, közölte, hogy ne izguljak, innen nem esek le olyan könnyen. 🙂

Elmondtam neki, hogy mostanában fájdogál a bal petefészkem. Így megvizsgált UH-gal is. (juppii…) 

Azt hiszem itt méltán jöhet egy idézőjel.

Doki: „Most akkor megvizsgálom a petefészkét.” és a kedvenc mondatom: „Lazuljon el…”

„Nos, maga terhes! Maga erős hat hetes terhes!”

Én: ”Tessék???” <Döbbenet, boldogság -majdnem leestem az ágyról, úgy meglepődtem>

Doki: „Ott a kis embrió, 4mm-es, szépen a helyén. Megmutatom, ahogy már pulzál a szívkezdeménye, hallgassa csak…”

És hallottam. A kisbabánk gyönyörűséges szívverését. Megkönnyeztem és boldogság töltött el.

Doki: „Na, szuper (nevet), akkor máris érvénybe lép, amiket az imént megbeszéltünk. Tessék kiváltani az injekciót és este már lehet szúrni. A magzatvédő vitamint meg szépen szedni tovább. Sokat pihenni, lábakat felpakolni, nem idegeskedni. Két hét múlva jöjjön vissza, megnézzük, ha akkor minden rendben, az már akkor nagyon jó, akkor szépen alakul.”

Kaptam rögtön fényképet, a mi kis Maszatunkról. Amit el is rejtettem gondosan, nehogy kifele menet Adrián meglássa. Mert hát csak nem egy 3 négyzetméteres, teli rendelőben mondom el neki, hogy Apa lesz… :O)

<Te jó ég, a Párom mit fog szólni? Ugye örülni fog?>

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!